2008. 05. 06.
Közhasznúsági jelentés 2007-ről
Egyesületünk 1985-ben alakult széleskörű társadalmi összefogással. Magánszemélyek, gazdasági szervezetek, intézmények alapították, azzal a céllal, hogy felkutassa Békéscsaba haladó hagyományait, jeles személyiségeit és méltóképpen emlékezzen meg a nevezetes évfordulókról, eseményekről. Több, mint 20 éve ezen munkálkodunk.
Feladatunk a városszépítő, várostisztelő és városukat szerető erők összefogása, a város építészeti, természeti értékeinek, nevezetességeinek bemutatása sajtóközlemények és eseti kiadványok megjelentetésével, valamint „Városvédő séták” szervezésével.
Önkormányzattal és más szervezetekkel közös emlékülések, kiállítások szervezése, emléktábla avatása, a város tanulóinak mozgósítása vetélkedők szervezésével lakóhelyük jobb megismerése és ismeretbővítés céljából.
2006. augusztus 16-án jogerőre emelkedett a kiemelten közhasznú szervezetként történő bírósági bejegyzés.
Egyesületünk közhasznú tevékenységei: kulturális örökség megóvása, műemlékvédelem, természetvédelem
Taglétszám alakulása 2007. december 31-én:
- egyéni tag: 108 fő;
- jogi személy: 24 intézmény és gazdasági szervezet
Tagdíj mértékének megoszlása:
- egyéni befizetéseknél többségük nyugdíjas – 500-Ft/év
aktív személy – 1.000-Ft/év;
- jogi személy esetén – 5.000-Ft/év
Tagjaink 2007 .évben 180.000-Ft tagdíjat fizettek be.
Az egyesület 2007. évi bevételének és kiadásának alakulása
BEVÉTELEINK:
- Tagdíj: 180.500 Ft
Egyéni tagok 65.000 Ft
Nem természetes személy 115.000 Ft
- Támogatás: 1 470.955 Ft
SZJA 1% 82.955 FT
BCSMJV Közgyűlés KÉK Bizottsága 150.000 Ft
NCA–DA–07–0085 azonosító sz. műk. pályázat 1 000.000 Ft
Külön számlára érkezett 238.000 Ft
(önkorm. képviselők 110.000 Ft
vállalkozók 110.000 Ft
egyéni támogatók 18.000 Ft
- Kamat: 36.869 Ft
banki kamat 12.446 Ft
betét kamat 24.423 Ft
Összesen: 1 688.324
- Főszámla nyitó: 1 094.478 Ft
- Betétszámla nyitó: 208.357 Ft
- Pénztár nyitó: 9.379 F
Az egyesület 2007. évben összesen: 3 000.538 Ft-tal gazdálkodott
II. A költségvetési támogatás felhasználása
- NCA működési célú pályázatán 2006. évben (azonosító szám: 00099/04/06) 550.000 Ft támogatásban részesült egyesületünk. Ez az összeg két részletben került kiutalásra, I. ütem /183.000 Ft/ 2006. október 26., míg a II. ütem /367.000 Ft/ december 27. jelent meg számlánkon. Egyesületünk a támogatást 2006. január 01. és 2007. május 31. közötti időszakot terhelő költségek kiegyenlítésére használhatta fel. 2006. december 31-ig 265.829 Ft összeget felhasználtunk, a többi 2007. májusáig került felhasználásra az alábbiak szerint.
-
- Irodaszer: 73.062 Ft
- Útiköltség: 1.428 Ft
- Postaköltség 54.081 Ft
- Elektronikus felt. 21.600 Ft
- Weblap és moderátori tev. 134.000 Ft
Összesen: 284.171 Ft
- NCA működési célú pályázatán 2007.évben (azonosító szám:NCA-DA-07-0085) 1 000.000 Ft támogatásban részesült egyesületünk. Az összeget 2007. évben maradéktalanul megkaptuk. A támogatás 2007. június 01. és 2008. május 31. közötti időszakot terhelő költségek kiegyenlítésére használható fel. 2007. december 31. a támogatásból 740.643 Ft került felhasználásra az alábbiak szerint.
· Anyagköltségre: 49.827 Ft
irodaszer 49.827 Ft
· Szolgáltatások költségei: 240.816 Ft
anyagi jell. szolg.
posta, telefon 50.354 Ft
útiköltség 23.966 Ft
egyéb anyagi
jell. szolg 74.000 Ft
/tagdíj,
nyomdak./
egyéb szolg.
bankköltség 6.616 Ft
hirdetés 13.000 Ft
könyvelés 21.000 Ft
honlap
fenntart. k. 51.880 Ft
/Datag,
honlap/
· Tárgyi eszközök: 450.000 Ft
/100 ezer Ft feletti:
notebook, kamera,
digitális másoló/
Összesen. 740.643 Ft
- A Békéscsaba Megyei Jogú Város Közgyűlésének KÉK Bizottsága 2007. évben
pályázat útján nyújtott céltámogatása programjainkat célozta meg. A támogatás összege 150.000 Ft, melyet az alábbiak szerinti költségekre használtuk fel.
· Fórumok 48.662 Ft
hirdetés 21.120 Ft
postaköltség 27.542 Ft
· Kiállítás 7.200 Ft
meghívó 7.200 Ft
· Tisztújító közgyűlés 9.220 Ft
termbérlet 5.420 Ft
megvendégelés 3.800Ft
· Hagyományok ápolása 61.082 Ft
koszorúzás
- március 15. 6.500 Ft
- Ev. Nagyt. 2.800 Ft
- okt. 23. 5.000 Ft
-.I. és II. világh. Emlék. 13.000 Ft
Kisnemesi Otthonok Talál. 8.100 Ft
kártyanaptár és kiadv. 25.682 FT
nyomdakölts.
· Vetélkedők 23.836 Ft
tárlatvezetés,
belépőjegy 3.000 Ft
könyv 18.000 Ft
Garabonciás
napok 2.607 Ft
Összesen: 150.000 Ft
- Az SZJA 1% felajánlásából 82.955 Ft-tal gyarapodott bevételünk, melyet továbbképzés /Hungaria Nostra Országos Találkozó/ költségeinek fedezésére használtuk fel.
III. A vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás.
Az irodánk az önkormányzat tulajdona, bérleti díjat és közüzemi díjat nem fizetünk, mert támogatásként rendelkezésünkre bocsátotta.
Az egyesület számítógéppel és tartozékaival rendelkezik, melyet 2004-ben az NCA pályázatból vásárolt. Scanjet és mobiltelefon /Internettel/ vásárlására a 2005. év pályázati támogatásából került sor. A 2006. évi NCA támogatásból digitális diktafon és pendrive vásárlásával bővítettük eszközparkunkat.
A 2007. december 31.-i értékcsökkentés következtében eszközeink értéke 0-ra leíródtak.
A 2007. évben az NCA támogatás notebook, kamera és digitális másoló gyarapította irodai eszközparkunkat.
A 2007. évben vásárolt nagyértékű 100 e Ft feletti tárgyi eszközeink, értéke a 2007. december 31. 12 napot is magába foglaló értékcsökkentéssel az alábbiak szerit módosultak:
· SONY DRC-SR32E videokamera /132.000 Ft/ 129.830 Ft
· SAMSUNG CLX2160 nyomtató, másoló /120.000 Ft/ 118.027 Ft
· IBM TPN PD1 466B 2X512, 1200 Notebook /198.000 Ft/ 194.745 Ft
· Immateriális javak WEBLAP /365 nap értékcs./ /134.000 Ft/ 73.792 Ft
értékcsökkenés: 67.606 Ft
IV. A cél szerinti juttatások kimutatása
A tárgyévben és azt megelőző években egyesületünk célszerinti juttatást nem adott.
V. .A központi költségvetési szervtől, elkülönített állami pénzalapból, a helyi önkormányzattól kapott támogatás mértéke
NCA működési pályázat NCA-DA-07-0085 1 000.000 Ft
BCSMJV KÉK Bizottság/helyi önkormányzat/ 150.000 Ft
SZJA 1% 82.955 Ft
Összesen: 1 232.955
VI: A Közhasznú szervezet vezető tisztségviselőinek nyújtott juttatások értéke
Az egyesület vezető tisztségviselői pénzügyi hozzájárulásban nem részesültek Tagjai önkéntes alapon végezték segítő munkájukat
VII. 2007. évi közhasznú tevékenységünk
A Békéscsabai Városvédő és Városszépítő Egyesület az Alapszabályban foglaltak szerint a város értékeit növelő tevékenységet folytatott, mely a történelmi értékek megőrzését célozta meg az emléktábla avatássokkal, helytörténeti programok, megemlékezések, széleskörű, nyitott városi séták szervezésével.
Az előző évek nagy programjait követően a 2007. évben kiemelt feladatként jelöltük meg a városunk épített és természetes környezetével való foglalkozást, melyhez kapcsolódóan két fórum szervezésére kerül sor. Jeles eseménynek számított egyesületünk életében a márciusban megtartott tisztújító közgyűlés.
Alapszabályunkban lefektetett tevékenységünkhöz kapcsolódóan felvállaltuk az I. világháborús síremlék, temető rendbetételének segítését. Különszámlát nyitottunk az adományok fogadására. Az összegyűjtött pénz felhasználásra került, az adományozóknak számlával elszámoltunk.. A gyűjtést 2008-ban is folytatjuk.
Megvalósult legfontosabb programjaink, tevékenységünk:
· tisztújító közgyűlés /március 23./;
· KÖRNYEZETVÉDELMI FÓRUM /06. 05./;
· VÁROSFEJLESZTÉSI FÓRUM /10. 12./;
· a 90 éve létesített Hősök temetőjének, emlékmű rendbetételének kezdeményezése, adományok gyűjtése, védett sírok, síremlékek gondozásának segítése;
· a Tájak Korok Múzeumok Egyesületével közösen a „városi séták” szervezése;
· vetélkedő szervezése általános iskolai tanulók részére;
· városismereti programok szervezése a „Garabonciás napok” keretén belül;
· a Gécs Béla által készített „Régi és mai városképek a csabai főutcáról” c. kiállítás előkészítésében, megvalósulásában való részvétel, meghívók nyomdaköltsége;
· az Evangélikus Nagytemplom alapkőletételének 200. évfordulója alkalmával rendezendő ünnepségsorozat szervezésében való közreműködés és koszorúzás;
· a koszorúzási ünnepségeken való részvétel /hagyományápolás/ -március 15.,
10. 23., I. és II. világháborús emlékművek;
· rendezvényeken való részvétel /hagyományápolás/- Város és Faluvédők Hungaria Nostra Országos Találkozója Tata /4 fővel/, Kisnemesi találkozók.
2007. évi bevétel: 3 000.538 Ft
kiadás: 1 781.802 Ft
egyenleg: 1 218.736 Ft
A 2007. évről megmaradt összeg egy része az NCA pályázat felhasználására szolgál.
Lekötött betét: 641.255 Ft
Helybéli társszerveinkkel továbbra is jó az együttműködésünk a kölcsönös segítségnyújtás terén.
Tagja vagyunk a megyei CIVIL Szövetségnek, Vízvédelmi Egyesületnek, Natúr Park Egyesületnek, Város és Faluvédők Országos Szövetségének, tagdíjak összege: 26.500-Ft.
Békéscsaba, 2008. március 23.
Dr. Cserei Pál
ügyvezető alelnök
A közhasznúsági jelentést 2008. 03. 28-án megtartott közgyűlés 4/2008. (III. 23.) számú határozatban egyhangúan elfogadta.
Békéscsaba, 2008. március 28.
Dr. Simon Mihály
elnök
Comments Off