2008. 04. 19.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2006.

 

Egyesületünk 1985-ben alakult széleskörű társadalmi összefogással. Magánszemélyek, gazdasági szervezetek, intézmények alapították, azzal a céllal, hogy felkutassa Békéscsaba haladó hagyományait, jeles személyiségeit és méltóképpen emlékezzen meg a nevezetes évfordulókról, eseményekről. Több, mint 20 éve ezen munkálkodunk.Feladatunk a városszépítő, várostisztelő és városukat szerető erők összefogása, a város építészeti, természeti értékeinek, nevezetességeinek bemutatása sajtóközlemények és eseti kiadványok megjelentetésével, valamint „Városvédő séták” szervezésével.Önkormányzattal és más szervezetekkel közös emlékülések, kiállítások szervezése, emléktábla avatása, a város tanulóinak mozgósítása vetélkedők szervezésével lakóhelyük jobb megismerése és ismeretbővítés céljából.2006. augusztus 16-án jogerőre emelkedett a kiemelten közhasznú szervezetként történő bírósági bejegyzés.
Egyesületünk közhasznú tevékenységei:
                    kulturális örökség megóvása
                    műemlékvédelem
                    természetvédelem

Taglétszám alakulása 2006. december 31-én:
- egyéni tag: 107 fő;
- jogi személy: 24 intézmény és gazdasági szervezet

Tagdíj mértékének megoszlása:
- egyéni befizetéseknél többségük nyugdíjas
- 300-Ft/év aktív személy
- 500-Ft/év;
- jogi személy esetén
- 2.500-Ft/év

Tagjaink 2006 .évben 97.200-Ft tagdíjat fizettek be.

ORSZÁGOS TALÁLKOZÓ

2006. évben egyesületünket és a Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatát értre az a megtiszteltetés, hogy az évente megrendezésre kerülő Város-és Faluvédők /Hungária Nostra/ 25. Jubileumi Országos Találkozó rendezési jogát megkapta. 2006. július 12-15. között megrendezésre került rendezvényen 363 fő vett részt:
• 48 település, 252 fő,
• 15 fő Podmaniczky-díjazott,
• 14 fő szövetségi VIP,
• 46 fő helyi VIP,
• 24 fő segítő tag,
• 12 fő elnökségi tag.

A rendezvény anyagi fedezetét a befizetett részvételi díjak, /2 189.616-Ft/ és a támogatások /1 461.124-Ft/ biztosították. A Békéscsaba MJV Önkormányzata, mint társrendező és főszponzor támogatta egyesületünket.

PÁLYÁZAT
1. Az önkormányzat civil szervezetek támogatására kiírt pályázatán 210.000,-Ft-ot nyert az egyesület /működési célokra, valamint az országos találkozó rendezésére/.
2. NCA működési célú pályázatán 550.000-Ft támogatásban részesült egyesületünk.
Ez az összeg két részletben került kiutalásra,

I. ütem /183.000-Ft/ 2006. október 26., míg aII. ütem /367.000-Ft/ december 27. jelent meg számlánkon. Egyesületünk a támogatást 2006. január 01. és 2007. május 31. közötti időszakot terhelő költségek kiegyenlítésére használhatja fel. /2006. december 31-ig 222.009-Ft összeget felhasználtunk, a többi 2007. májusáig kerül felhasználásra./ Az SzJA 1%-ának felajánlásából 61.894-Ft gyarapította bevételeinket. Az egyesület számítógéppel és tartozékaival rendelkezik, melyet 2004-ben az NCA pályázatból vásárolt. Scanjet és mobiltelefon /Internettel/ vásárlására a 2005. év pályázati támogatásából került sor. A 2006. évi NCA támogatásból digitális diktafon és pendrive vásárlásával bővítettük eszközparkunkat. 2006. évi bevétel: 5 195.325-Ft kiadás: 4 091.468-Ft egyenleg: 1 103.857-Ft A 2006. évről megmaradt összeg nagy része az NCA pályázat II. ütemezésű dec. végén történő átutal összeg felhasználására szolgál. Lekötött betét: 208.357-Ft. Az egyesület vezető tisztségviselői pénzügyi hozzájárulásban nem részesültek Tagjai önkéntes alapon végezték segítő munkájukat.

Pályázati pénzek felhasználása

1. Békéscsaba MJV Önkormányzata
• CIVIL szervezetek működ. KÉK bizottság: 210.000-Ft Országos Találkozó szerv. 101.124 fénymásolás, fax 6.194 irodaszer 4.759 emléktábla: 57.000 koszorú, virág 12.500 hirdetés 5.520 számítógépes szolgáltatás 19.680 postaköltség 3.223 2. NCA működési célú pályázat: 550.000-Ft
• Dologi kiadások: 550.000-Ft kisértékű tárgyi eszközök: digitális diktafont 34.800 pendrive 7.680 irodaszer 91.020 útiköltség: 60.000 tagsági kiadványok nyomdaköltsége: 40.000 hazai szövetségi tagdíjak: 26.500 Kommunikációs költségek: postaköltség 68.000 elktr. telefonfeltöltés, – INTERNET 72.000 honlap szerk. és fenntartása 150.000 Országos Találkozó rendezésére kapott támogatások felhasználása: 1. Békéscsasba MJV Önkormányzata • Polgármesteri Hivatal: 1 000.000-Ft Dologi kiadások: 638.445-Ft irodaszer 111.828 postaköltség 87.450 nyomdaköltség 334.995 útiköltség 55.698 kiállítás szerv. 48.474 Egyéb kiadások: 361.555-Ft • CIVIL szervezetek működ. KÉK bizottság: 101.124-Ft /VIP vendégek és segítők részvétele a rendezvényen/ 2. Kulturális Örökségvédelmi Hivatal 200.000-Ft A megítélt támogatás összegét a bemutatkozó kiadványunk nyomdaköltségére használtuk fel az előzetes megállapodásban foglaltak alapján. 3. Egyéb támogatók 160.000-Ft Békés Megyei TÜZELÉSTECHNIKA, Dr. Molnár Zsolt képviselő, Bcs-i Vállalkozói Centrum Kft., Linamar Hungary, Bonduelle Nagykőrősi Kft. Bcs-i Gyára által felajánlott támogatást az előadók megvendégelésére szállására fordítottuk. A Békéscsabai Városvédő és Városszépítő Egyesület az Alapszabályban foglaltak szerint a város értékeit növelő tevékenységet folytatott, mely a történelmi értékek megőrzését célozta meg az emléktábla avatássokkal, helytörténeti programok, megemlékezések, széleskörű, nyitott városi séták szervezésével. Helybéli társszerveinkkel továbbra is jó az együttműködésünk a kölcsönös segítségnyújtás terén. Tagja vagyunk a megyei CIVIL Szövetségnek, Vízvédelmi Egyesületnek, Natúr Park Egyesületnek, Város és Faluvédők Országos Szövetségének, tagdíjak összege: 26.200-Ft.

Békéscsaba, 2007. március 23.

dr. Cserei Pál
ügyvezető alelnök

A közhasznúsági jelentést 2007. 03. 23-án megtartott közgyűlés 4/2007. (III. 23.) számú határozatban egyhangúan elfogadta.

Békléscsaba, 2007. március 24.

dr. Simon Mihály
elnök

Comments Off

Üzenet küldése most nem lehetséges.